Az illúzió természetesen nagy úr, mert az a kérdés mi valójában a jutalom az egyik esetben, és mi a jutalom a másikban. A szenvedélyek követése rövid ideig tartó testi, vagy lelki kielégüléseket hoz. Sok ember szinte csak ezeknek a kielégüléseknek él. Folyton új és új dolgokra áhítozik, hogy amikor azt eléri, részese legyen a vágyak kielégüléséből fakadó apró „jóérzésekben”. Ez azonban olyan, mint a legtöbb orvosság: tüneti kezelést okoz és vannak mellékhatásai. A vágyak követésének jutalma az alábbi:

A mellékhatásként emlegetett tényezők pedig az alábbiak:

Az erkölcs követése olyan, mint az a tabletta, amely a betegség okát kezeli és nincsenek mellékhatásai. A helyes erkölcs követésének jutalma:

Ha a fentiek tükrében beszélünk a jutalomról, akkor könnyen arra a megállapításra jutunk, hogy a szenvedéllyel élők jutalma igen kevéssel tér el a vágyakozásaik tárgyától, amelyet legtöbbször az idő vasfoga megemészt. Éppen ezért várnak el extrajutalmat ezek az emberek a környezetüktől. Ha ingatlant, vagy ingóságot szereztek, élményüket igyekszenek gyorsan megosztani a többi emberrel is, hogy learassák a dicsérő szavakat is, vagy csak lássák a többiek, hogy mire képesek. Azonban ez a csoda is csak három napig tart.

Az erkölcs szerint élő emberek öröme nem más, mint éppen az, hogy teljesíthetik kötelességüket. Ha ezért jutalmat várnak el, akkor automatikusan átsorolódnak a szenvedéllyel élők táborába. Ez az egyetlen oka annak, hogy igen kevés hívő ember képes önmagától elérni a felszabadulást. Cselekedeteikkel mindig azt bizonygatják –ha nem is tudatosan-, hogy ők jutalomért szolgálják az Istent. Az olyan mondanivalójú imák, mint „Uram, ha segítesz, ezt meg ezt fogom tenni”, vagy „Uram, én hiszek benned, adj ezt meg ezt” mindegyike az önzésről és a jutalom elvárásáról szólnak. Az „Uram, szeretném teljesíteni a kötelességem, nem tudom, hogyan tegyem. Kérlek, segíts, hogy el ne bukjam” mondanivalójú imája viszont egy erkölcsös embernek lehet. Persze, értsd meg, hogy nem az ima teszi az embert erkölcsössé, hanem az, hogy akár az élete árán is teljesíti kötelességét. Az erkölcsös ember nem parancsolatból és nem jutalomvágyból cselekszik, hanem azért, mert meggyőződése, hogy az a helyes. Az ilyen emberben Isten is gyönyörködik és az ilyen embert az élet is támogatja. Aki pedig rendszeresen Istenhez fohászkodik, de tetteiben nem követi az Isten tanításait, azt nem nevezik hívőnek, legfeljebb vallásosnak.

Mire tanítalak? Arra, hogy a legnagyobb jutalom éppen arra az emberre vár, aki képes lemondani a jutalomról. Aki nem azért cselekszik, hogy tetteinek legyen gyümölcse, amit élvezhet, azt az élet a legnagyobb kegyben részesíti. Igaz, ehhez a legnagyobb bizalomra és hitre van szükséged, hiszen ez az út keskeny, igen kevesek járnak rajta, de csak az ismerheti meg az igazságot, aki nem gyáva olyan utakon járni, ahol kevés az útitárs.

Aki ezen az úton a jutalomba, annak reményébe kapaszkodik, az egészen biztosan elbukik, az mehet végig az úton, akinek egyetlen kapaszkodója van csak, a kötelesség. Mit jelent ez? Felejtsd el az örömet, felejtsd el az egészséget, felejtsd el hosszú és tartós életet, sőt az örökéletet is, ne gondolj rájuk, mint motiváló információk. Egyetlen dologért cselekedj erkölcs szerint, mert Isten elhívott: „Legyetek szentek, mert én az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!” /3.Móz. 19,2/, vagy „Ti azért legyetek tökéletesek, mint mennyei atyátok” /Máté 5:43-48/. Ez az erkölcsi kötelessége minden embernek, az erkölcsiségre való folytonos törekvés. Ez a törvény hatalmazza fel az embert, hogy tanuljon, hogy növekedjék lelkiekben, megtanulja mi a helyes és mi nem, mi az üdvözítő és mi nem. Mert sok minden látszik helyesnek a világon, hiszen a nagy megtévesztő gondoskodott róla, hogy az emberek helyesnek lássanak olyan dolgokat is, amely romlást hoz rájuk.

Aki Istenben hisz, az erkölcs útját járja. Ha nincs elég tudása, vagy ereje, hogy teljesítse kötelességét, az vallja be őszintén tudatlanságát és gyengeségét, és kérjen segítséget. Ez a valódi törekvés titka. Aki elhagyja az erkölcs útját, mert akadály merül föl az úton, az nem hisz a célban, de aki hisz benne, mindent megtesz, hogy elérje azt. Ha nincs ember, aki segítene, akkor is lesz, aki megsegítsen, mert van az embernek megváltója, aki minden igaz törekvőt maga visz át az akadályon és maga osztja ki számára a jutalmat.