Téli egészségvédelem Print
Ayurvedic lifestyle
Written by Horváth-Kovács Diána   
There are no translations available.

A tél az Ayurvéda szerint a Kapha és a Vata dosha működését erősíti a természetben éppúgy, mint az ember szervezetében. A téli hónapok közös vonása a hidegebb, sőt fagyos hőmérséklet, a sok csapadék (hó, eső), az egyre sötétedő és rövidülő nappalok. Mindezen tulajdonságok megegyeznek a Kapha, vagyis a föld és a víz és a Vata, vagyis az éter és levegő elemek tulajdonságaival.
 
Télen különösen a Kapha embernek kell odafigyelnie táplálkozására. Számára kedvezőbb, ha a nehéz édes, Kapha jellegű ízű ételeket csak mérsékletesen fogyasztja. Ezek a táplálékok a tésztafélék, a burgonya, a húsfélék, a gabonafélék (kenyér és lisztből készült termékek), az édes és lédús gyümölcsök, a rizs, tojás és a tejtermékek. Ezek a tápanyagok túlzott mértékben ugyanis még jobban elnehezítik a Kapha embert, míg a Vata és a Pitta embernek extra tápanyagot, védelmet és kenetességet jelent. Így az édes Kapha íz télen a Vata és a Pitta embert nyugtatja, s védelemmel látja el testét a hideg téli idővel szemben. A Kapha ember inkább válasszon serkentő, melegítő hatású, csípős ételeket.
 
A bőr védelme a Vata és a Pitta embernek kihívás. A téli szeles idő a Vata ember alapvetően száraz bőrét még jobban igénybeveszi, s ezzel így van a Pitta ember is, akinek a tűz szintén szárazságot hoz a szervezetébe, s a tél légiessége ezt csak növeli benne. Az olajos terápiák így a Pitta, főleg pedig a Vata embernek kedveznek télen. Az ayurvédikus olajos terápiák közül az Abhyanga, a Patra-pottali és a Navarakizi masszázs tápanyaggal töltik fel a Vata és a Pitta típusú bőrt, s a masszázst záró melegítő, vagy krémes batyus átdörzsölések puhítják az érdesebb bőrt. Kapha embernek az Abhyanga masszázs, valamint az Udwartan kezelés javallt, hiszen az Udwartan masszázs segít eltávolítani a télen amúgy is hízásra hajlamos Kapha ember többletét (elzsírosodás, salakanyagfelhalmozódás).
 
Ha úgy érezzük, hogy szervezetünket elnehezedett, s a Kapha nehézkessége, lustasása eluralkodott rajtunk, használjunk Trikatu porkeveréket. A Trikatut akkor alkalmazza az Ayurvéda, ha a szervezet emésztése lelassul, kialakulnak emésztési zavarok (pl. haspuffadás, hasi fájdalmak), mert a Trikatu emésztésjavító, étvágygerjesztő, hurutoldó, szélhajtó és izzasztó hatása ellensúlyozza a Kapha dosha nehézkességét. A test elnehezültség érzete enyhíthető böjtök rendszeressé tételével. Ha tehetjük, este már ne terheljük meg emésztőrendszerünket, s hetente egyszer tartsunk gyümölcs- vagy léböjt napot. Akár heti 1 nap is elegendő ahhoz, hogy emésztőrendszerünk új erőre kapjon!
 
Az ayurvédikus pancsakarma eljárások közül a Nasya terápia alkalmazása télen hatványozottabb. Ugyanis a Nasya terápia során az orrba csepegtetett meleg olajokkal oldani lehet a hurutképződést, s a náthás, váladékképződéssel járó betegségeket jól feloldja a Nasya olajossága.
 
A hidegérzetre hajlamosabb Vata és Kapha emberek felmelegíthetik testüket meleg forró vételével. A fürdővízbe eukaliptusz olajat vagy gyömbérport adagolva felmelegíthetjük szervezetünket.
 
Télen az ember által végzett testedző gyakorlatok is intenzívebbek lehetnek, melyek segítenek ledolgozni a téli súlygyarapodás tüneteit. A téli hónapok az ember lelki elmélyedésének kedveznek. Ekkor hosszabb és mélyebb munkába kezdhetünk, vagy elmélyülhetünk a rendszeres meditáció gyakorlatában.