A változás művészete Nyomtat
Írta: Ayurvéda portál   

A változás művészeteTöbben kérdeztétek tőlem, hogy mi a titka a változásnak, mert bár értitek a szükségességét, és van akaratotok a változásra, a változás mégsem könnyű. Ha legalább eddig eljutottatok, akkor máris felfedeztétek a három kötőerőt magatokban, amiről ezen a portálon olyan sokat írtam már, azonban még nem tudtátok összerakni az információkat, hogyan lehet legyőzni őket.

A változás megértéséhez az anyagi világ törvényeit fogom segítségül hívni. Képzeld el, hogy van egy kb. 10 tonnás jármű, amely egy helyben áll, és a menetirányban előtte van egy faék. Ha a gépjárművet mozgatni akarod, azaz változást akarsz a helyzetében létrehozni, két választásod van: erővel átmész a faéken, ehhez persze nagyobb erőt kell kifejtened, mint a faék visszatartó ereje, vagy elveszed az útból a faéket és szabaddá teszed a pályát. A lélekben is hasonlóan működhet ez a dolog.

A változáshoz lelkierőre van szükség, amelynek mértéke függ attól, hogy mekkora a legyőzendő kötőerő. Amennyiben a kötőerőt sikerül meggyengíteni, akkor kisebb lelkierő is elegendő lesz. Mit jelent ez? A változás szükségességében, illetve a célban jobban kell hinned és bíznod, mint a jelenlegi helyzetedben. Ez az egyik lehetőség. A másik, hogy a jelenlegi tudatállpotodat meg kell tudnod bocsátanod, illetve annak hamisságát fel kell tudnod ismerned. Ostoba tanácsadók gyakran ajánlják az erővel történő változást, ostobaságuk abban rejlik, hogy nem is tudják, hogy az a lélekben milyen következményekkel jár.

Az egyik kötőelem, amely képtelenné tesz a változásra, az a szenvedély kötőereje, amelyet a portálon radzsaszként emlegetek. A túlzott vágyak, az erős ragaszkodás az, amely odaszegezik az embert a jelenlegi torzult tudatállapotához. Az erős birtoklási hajlam, a túlfűtött szexuális vonzalmak, a hatalomvágy, szenvedélybetegségek (drog, alkohol, édesség, kávé, dohány, tea, játékszenvedély, mániák, szokások, stb.), extrém sportok, sztárvilág csillogási kényszere, mind a szenvedély kötőerejének egy-egy megnyilvánulása. Szabadulni igen nehéz, amennyiben valaki megsérti ezt a kötőerőt valakiben, könnyen alakul ki, illetve erősödik a sötétség (tamasz) kötőereje amely irigység, harag, félelem, kétely, rosszindulat, erőszak, stb. formájában jön el.

A sötétség kötőerejét nagy mértékben le tudod küzdeni a szenvedély kötőerejének leküzdésével. Gondolj bele, ha nem vágysz olyan mértékben a birtokhoz, nem lesz benned félelem sem, ha az elvesztése fenyeget. A tudatlanság kötőerejét (a sötétség kötőerejének része) könnyen legyőzheted őszinte és tudatos tanulással. Nem marad komolyabb életfeladatod, mint a szenvedély kötőerejének leküzdése.

Ne vegyél példát remetéktől és kolostorok fedezéke alá menekült papoktól. Mert bár az ismeretük óriási, a legtöbbjük mégis e kötőerők hatása alatt áll. Hány tibeti pap élete áll abból, hogy megszokott rituálékat követnek, hogy általuk szenteknek tartott bálványokról port és madárürüléket takarítgatnak, hogy élelemért koldulnak. Ezek mind az anyagi világ kötőerői, pedig azt hiresztelik magukról, hogy ők buddhák. Az igazi szentek résztvettek az életben és képesek voltak ott is ezen kötőerők nélkül élni. Maga Buddha is ezek közé tartozott, de Krishna, Rama, Krisztus és a többi megtestesülés képes volt élni e kötőerők nélkül. Róluk vegyetek mintát.

A változáshoz meg kell értened a legfontosabb törvényt. A szenvedély kötőerejét nem tudod legyőzni pusztán a sötétség (pl.: tagadás) kötőerejével, illetve a sötétség kötőerejét sem tudod legyőzni pusztán azzal, hogy vágysz (radzsasz kötőereje) a változásra, mert e két kötőerő egymással szorosan összefüggők, egyik nem létezik a másik nélkül.  Mindkét kötőerőt képes vagy legyőzni viszont a szattva kötőerejével, amelynek az alapja a helyes törekvés, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes cselekvés. Ha nem tudod, mi a helyes, akkor jó, ha elkezdesz tanulni. Ne képmutató, a szenvedély kötőerejében élő tanítóktól, annál jobb a szentkönyveket tanulmányozni.

A helyes törekvés felállít egyfajta rangsort az ember életében. Az én életemben semmi sem fontos annyira, mint Isten, a felszabadulás... a családom sem, nem engedek semmilyen kötőerőt magamra vonni. A te sorrended lehet más, nem jobb, vagy rosszabb, neked kell döntened és tudatosítanod magadban. A változáshoz szent meggyőzödésednek, azaz hitednek kell lenni a törekvésed igazságában. A gondolkodásod, a beszéded és a cseledeted, majd követi a hitedet.

A második legfontosabb törvény, hogy a tartós változást, csak a jelenlegi tudatállapot megbocsátásával tudod elérni. Ha azt az aspektust, amelyből változni akarsz elégségesnek, szükségesnek tartod, vagy igaznak, a változás is maga a szenvedés. Az is visszatart a változástól, ha nem bízol benne, vagyis félsz. A félelem legyőzéséhez információra van szükséged, hogy megismerhesd a félelmed tárgyát. A változás sokkal könnyebb, ha annak eredményét már most is szereted, pusztán a gondolata is elégedetté tesz. A harmadik fontos törvény a fokozatosság. Van, aki képes gyorsan változni (pl.: trauma, vagy isteni beavatkozás hatására), de a legtöbben ezt csak fokozatosan tudják véghez vinni. Amilyen kis mértékben tudsz lemondani egy aspektusról, olyan kismértékben tudsz változni is, de ne aggódj, a lényeg, hogy haladj a változás útján, és nem a mérték számít. A negyedik fontos törvény, hogy tudd kifejezni a változási igényedet. A titokban történő változás sokkal nehezebb. Amikor viszont kifejezed a világnak a változási igényedet őszintén és a világ befogadja az, akkor az elvetett mag majd segíteni fog neked változni, esetleg a környezeted is változik, hogy te képes legyél rá.

A következő törvény, hogy vállalj felelősséget a változásért. Ne hagyd, hogy hitetlenek eltérítsenek. Tegyél meg minden tőled telhetőt a sikerért, ami pedig nem telik tőled, bátran kérj segítséget. Legyél szabad a változásban. Ne kötelezd magadat el mindenféle előítélettel és elvárással. Ha a változás útjában menetközben módosítani kell, akkor módosíts bátran. A változás nem csak egyféleképpen történhet meg.

Minden változás tudatváltozás eredménye, a tudatváltozás pedig örökös tanulás, megbocsátás. A változás akkor jön létre, ha el tudod engedni a régit és helyébe be tudod fogadni az újat. Sokan azt mondják, hogy a változáshoz meg kell érnie az embernek, készen kell állnia rá. Azok a hit nélküli emberek mondanak ilyet, akik nem ismerik a törvényszerűségeket. Tudatosan, a változás akaratával te elébe mehetsz mindennek. Megkeresheted azokat az információkat, amelyekkel nem sok év múlva, hanem minél hamarabb fel tudsz készülni a változásra.  Amikor a megszerzett információk meggyengítik benned a radzsasz és tamasz kötőerejét, a változás automatikusan végbemegy, pusztán az akaratod hatására.

A változásnak van még egy útja! Engedd be az életedbe azt, aki képes megvált(oztat)ani, van vőlegény, aki ha eljön, megváltozik a menyassszony. Ehhez nemedtől függetlenül menyasszonynak kell érezned magad. A menyasszony, hogy tetszelegjen a vőlegénynek, felöltözik fehér ruhába (lemossa magáról a bűnt), felékesíti magát (lelki kincsekkel), éberen, és boldogan várja a vőlegényt, hogy neki örök hűséget esküdhessen. Ha a vőlegény a menyasszonyt nem találja szorgosnak, más menyasszony után néz.